Felújítják a Fogaskerekű pályavonalát

A Széll Kálmán tér és a Svábhegy között a 21-es és a 21A autóbusszal, míg a vonal felső szakaszán a 60-as pótlóbusszal utazhatnak. Az alsó szakaszon található megállóhelyek a 60A és 60B jelzésű járatokkal is elérhetők.

Március 18-tól, hétfőtől várhatóan április 17-ig, szerdáig nem jár a fogaskerekű, mert a BKV Zrt. folytatja a 2017-ben elkezdett pályajavítási munkáit – idén tavasszal a Városmajor és az Esze Tamás iskola megálló közötti szakaszon. Az egy hónapos felújítás idején cserélik, szabályozzák a pályasínt és a fogasléceket, amelynek eredményeként csökken majd a fogaskerekű közlekedésével járó zajkibocsátás.

Közlekedés a fogaskerekű vonalán a felújítás ideje alatt

A vonal alsó szakaszán, a Széll Kálmán tér és a Svábhegy között a 21-es és a 21A buszjárattal lehet utazni, melyhez kapcsolódva Svábhegy és Széchenyi-hegy, Gyermekvasút között 60-as jelzéssel pótlóbusz közlekedik. Emellett kiegészítő pótlóbusz-járatok közlekednek hétfőtől szombatig 60A és 60B jelzéssel a fogaskerekű alsó szakaszán található megállóhelyek kedvezőbb kiszolgálására, melyek a hétköznapi csúcsidőszakok kivételével csak előzetes telefonos igénybejelentés alapján indulnak el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .