Megújul a Steindl villa is

Megmenekül a pusztulástól és újjászületik a Jókai-kertben álló Steindl-villa, amiben a terület kezelője, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság egy új látogatóközpontot hoz létre.

Az Európai Unió és a magyar kormány 900 millió forintos támogatásával, 2022 végéig új látogatóközpontot hoz létre a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a Jókai-kertben. A fejlesztés keretében megújul a kert, elbontják a bejárathoz közeli, leromlott állapotú faépületeket, valamint felújítják a területen található, műemléki jellegű Steindl-villát, ahol természetismereti kiállítást, foglalkoztató- és előadótermeket hoznak létre. A tervek szerint, a rekonstrukciót követően a villát kis toldaléképülettel egészítik ki, amiben fogadótér és zöldbolt kap majd helyet.

„Hosszú egyeztetési folyamat előzte meg a fejlesztést, a terület egy része ugyanis állami, másik része pedig önkormányzati tulajdonban volt. A Normafa Park-projekthez kapcsolódva, egy ingatlancserével sikerült a teljes Jókai-kertet állami tulajdonba venni, így egységes kezeléssel tudunk nekilátni a tervek megvalósításának”

– mondta el a polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatón Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója. Hozzátette, hogy a fejlesztési tervek elkészültek, az engedélyeztetési eljárások lezárultak, várhatóan májusban írják ki a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzést.

Az igazgató arról is szólt, hogy az önkormányzattal közösen megszüntették a gombásodást a Steindl-villa tetőszerkezetében, ezáltal sikerült megállítani a ház pusztulását. A várhatóan már idén elkezdődő felújítás során az egész épületet rendbe teszik, továbbá visszaépítik az egykori verandát, ahol rendezvényeket lehet majd tartani.

A villában Natura 2000-es fajokat és élőhelyeket bemutató kiállítást rendeznek be, ahol számos különleges madárpreparátum is látható lesz – ezeket jelenleg meglehetősen mostoha körülmények között, az egyik, elbontandó barakképületben tárolják. Néhány könyvritkaságot is bemutatnának az új látogatóközpontban, amiket most a park főépületében, Magyarország egyetlen természetvédelmi és madártani könyvtárában őriznek. A projekt részeként a szakkönyvtárat is fejlesztik, a gyűjtemény nagy részét digitalizálják.

Jókai Mór egykori, ma történelmi kertként természetvédelmi oltalom alatt álló gyümölcsöskertje is megújul. A kert flórája a régióra jellemző lágy- és fásszárú növényekkel gazdagodik, míg egyes cserjésedő foltokat és a nem a régióra jellemző, illetve az épületekre veszélyessé vált faegyedeket eltávolítják. Mindezzel a kert áttekinthetőbbé, élővilága sokszínűbbé válik, s javul a közel háromhektáros, természetközeli élőhely ökológiai állapota.

Szponzorált tartalom

Válogatás a megveszLAK legfrissebb XII. kerületi ingatlan hirdetéseiből

  • Eladó lakás Budapest XII. kerület, 119 900 000 HUF
    on 2024.04.19. at 01:57

    Tökéletes választás, ha szeretnétek természet közelben, mégis a városhoz közel élni!Ingatlan helyszíne:Xii. kerület Németvölgy egyik csendes, rendezett mellékutcájában található a Vas Gereben utcánál. Megközelíthetősége ideális, 59-es villamos, 8E busz 2-3 percre. 112-Es 8 perc sétára…

  • Eladó lakás Budapest XII. kerület, Németvölgy, 75 000 000 HUF
    on 2024.04.19. at 01:57

    Eladó egy 90 nm-es, földszinti lakás Budán, a Márvány utcában.Az ingatlan kiváló lehetőséget kínál azoknak, akik szeretnék saját elképzeléseik szerint alakítani otthonukat.A lakás alapterülete ideális családok számára, 3 szobával rendelkezik, így elegendő helyet biztosít mindennapi él…

Míg az igazgatóság irodaépülete és a Jókai-présház környezetében a történeti, műemléki jelleget erősítik, a kert felső részében a természeti folyamatok bemutatása, valamint az ökoturisztikai funkciók kapnak hangsúlyt. Felújítják a kerti utakat, továbbá új parkbútorokkal, madáritatókkal és egy detektívüveges madárlessel is gyarapodik a park. A kertet jelenleg elcsúfító, elbontandó faépületek helyén rendezvényteret, fedett kerékpártárolót, illetve parkolóhelyeket alakítanak ki. Ez utóbbiakra Füri András szerint azért van szükség, hogy az autóval érkező látogatók ne az amúgy is szűk Költő utca forgalmát akadályozzák.

„Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megmentsük a Steindl-villát. A gombásodást sikerült megállítani, de valójában akkor menekülhet meg egy üresen álló műemlék, ha használni kezdjük”

– mondta Pokorni Zoltán polgármester, aki örvendetesnek tartja, hogy a Jókai-kert alapfunkcióihoz illeszkedik majd a villaépület, amely az Országházat is tervező Steindl Imre édesapja, Steindl Károly számára épült az 1840-es évek első felében.

A polgármester megemlítette, hogy az elmúlt években több jelentős műemléképületet is rendbe tett az önkormányzat. Rendezvénytérként megújult a Barabás Villa és az egykori zugligeti lóvasút állomásépülete, a hajdani Fácán vendéglő épületét pedig a kibővült Zugligeti Általános Iskola felső tagozatosai vehették birtokba. Az iskola melletti Hild-villa felújítása jelenleg is zajlik – itt az elképzelések szerint egy Aba-Novák múzeum kap helyet –, tervben van továbbá az egykori 58-as villamos végállomás-épületének rekonstrukciója, ami étteremként, illetve egy jégpálya kiszolgáló-épületeként működhetne.

A magánkézben lévő műemléképületek felújítását is fontosnak tartja az önkormányzat, ezért – mint Pokorni Zoltán kitért rá – nemrég módosították az építési szabályokat. Az új szabályozás szerint beépíthetőségi kedvezményeket kapnak a tulajdonosok, ha egy védett épületet rögzített határidőn belül, a tervtanáccsal egyeztetett módon helyreállítanak.

További híreink

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .