Home / Hírek / Mi a gond az albán pékségekkel?

Mi a gond az albán pékségekkel?

Nem felelnek meg a Magyar élelmiszerkönyv szabályainak az albán pékségek tésztái, az üzemeltető cégek pedig megkerülik a munkaügyi szabályokat – írja a Magyar Nemzet.

– vette észre a Mandiner Septe József, a Magyar Pékszövetség elnökének kijelentését, aki a Spirit FM Több-Kevesebb című műsorában tájékoztatta a hallgatókat. Mint az elnök részletezte, az inkriminált vállalkozások.

Az elnök nem dicsérte az albán pékségek hozzáállását sem a higiéniai és élelmiszeripari szabályokhoz, valamint azt sem, hogy sok közöttük az „eldobós cég”, amelyik adósságokat halmoz fel, és a tulajdonosai egyszerűen otthagyják. Ezután egyből indítanak egy fantomcéget ugyanabban az épületben, de sem az energiaszámlákat, sem az egyéb járulékokat nem fizetik ki – mutatott rá. 

És akkor most jön a Népszava, ahol a Nébihre hivatkozva a következőket közli még 2017-ben:

Nem veszélyesek az albán pékségek

Az albán pékségek nem jelentenek élelmiszer-biztonsági kockázatot – jelentette ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). nepszava.hu 2017. Mi történ ez alatt hat év alatt

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Nem akárhonnan kapott köszönetet a XII. kerületi önkormányzat

Az ukrán nagykövetség köszönte megy a Hegyvidéki önkormányzatnak az ukrán menekült gyerekinek létrehozott programsorozatot. Ukrán Nagykövetség, Magyarország: Gyermektábor Ukrajnából érkező gyermekeknek Magyarországon Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége közreműködésével Kovács Gergely, Budapest XII. kerületének polgármestere felejthetetlen gyermektábort szervezett 53 gyermek számára, akik Ukrajna különböző részeiről, köztük a frontvonalban fekvő Kramatorszk városából érkeztek. Ez az esemény fontos lépés volt

A volt polgi meghallgatása nélkül szüntették meg a nyomozást

Megszüntette a nyomozást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság abban az ügyben, amiben Pokorni Zoltán volt hegyvidéki polgármester is érintett volt – írja a Telex a 24.hu-ra hivatkozva. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított az ügyben nyomozást, a 24.hu megkeresésére most azt írták: „az ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság – mivel a rendelkezésre álló

Idén is felmarkoltak volna több mint 4 milla kedvezményt, de nem

„Évről évre milliókkal támogatta a fideszes vezetésű XII. kerületi önkormányzat a kormány gyűlöletkampányait.” – derült ki Kovács Gergely közösségi oldalán megjelent bejegyzéséből. Nincs értelme szemezgtni, ezért egy az egyben letolkjuk. A módszer az volt, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában levő Mahír kedvezményeket kapott a közterület használati díjból az önkormányzattól a plakátjaikon szereplő “társadalmi célú reklámok”

Gyenesdiás – Most foglald le szállásodat apartmanjainkban!

Gyenesdiáson a Hullám Apartman egész évben szeretettel várja vendégeit. Apartman házunk Gyenesdiáson, a Balaton északi partján a 71-es út mellett található. Strandtól 300 méterre, biciklis úttól 50 méterre, strand utcájában. 16 fő elhelyezésére alkalmas. Családi és  baráti társaságok, Lány és legénybúcsú, kerékpáros csoportok, osztálytalálkozó, osztálykirándulás. Földszinten helyezkedik el az apartman ami 150 m2. Amiben 4