Home / Hírek / Palóc húsvétra várják a közönséget idén is a füleki várban

Palóc húsvétra várják a közönséget idén is a füleki várban

Húsvéthétfőn immár 16. alkalommal várják palóc húsvétra a füleki várban a látogatókat. A hangsúly a helyi értékekre, a palóc hagyományokra helyeződik, de a műsorban a magyar mellett a szlovák kultúrát is bemutatják.

    Tóth Éva elmondta: a látogatók a várudvart birtokba vevő kézműveseknél a tojásdíszítés különböző technikáit próbálhatják ki, elsajátíthatják a mézeskalács-díszítés alapjait, illetve gyékényből húsvéti figurákat készíthetnek.
    A gyermekekre mesekuckó, kézzel hajtott körhinta, különféle ügyességi versenyjátékok, lovagoltatás és íjászat vár.
    A várudvarban és a Várfelső utcában kirakodóvásár, a rendezvény helyszínén helyi ételek kóstolója és ételszentelés, népzenei sátor, valamint húsvéti locsolkodás és locsolóvers-mondás gazdagítja a programot.
    A vár tövében felállított szabadtéri színpadon népművészeti műsor várja a látogatókat, számos folklóregyüttes szereplésével. Színpadra lép a gyöngyösi Vidróczki Néptáncegyüttes, a gyetvai Datelinka zenekar és a füleki Jánosík Néptáncegyüttes, de a Jánosík Gyermek-néptáncegyüttest, a Foncsik Énekegyüttest és a File Bandát is láthatja a közönség.
    Koncertet ad a Budapestről érkező Tárkány Művek. A rendezvényen közreműködik a Motolla Kézműves Baráti Kör, a MeseFigurák Bábszínház, a Füleki Farkasok, a Szabad vágta PT és a BANYA-társulat.
    Az igazgató közölte: a húsvéti program keretében a vendégek felkereshetik a Füleki Vármúzeum állandó kiállításait és időszaki tárlatát is, a várbelépő értékű jegy a várba és a rendezvényre is érvényes.
    Az esemény partnerei a Füleki Vármúzeum, a Közhasznú Szolgáltatások, a Füleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Füleki Polgárőrség és a helyi alapiskolák. A rendezvényt a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja.
    Kedvezőtlen időjárás esetén a koncerteket a Füleki Városi Művelődési Központban tartják meg.


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

A volt polgi meghallgatása nélkül szüntették meg a nyomozást

Megszüntette a nyomozást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság abban az ügyben, amiben Pokorni Zoltán volt hegyvidéki polgármester is érintett volt – írja a Telex a 24.hu-ra hivatkozva. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított az ügyben nyomozást, a 24.hu megkeresésére most azt írták: „az ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság – mivel a rendelkezésre álló

Idén is felmarkoltak volna több mint 4 milla kedvezményt, de nem

„Évről évre milliókkal támogatta a fideszes vezetésű XII. kerületi önkormányzat a kormány gyűlöletkampányait.” – derült ki Kovács Gergely közösségi oldalán megjelent bejegyzéséből. Nincs értelme szemezgtni, ezért egy az egyben letolkjuk. A módszer az volt, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában levő Mahír kedvezményeket kapott a közterület használati díjból az önkormányzattól a plakátjaikon szereplő “társadalmi célú reklámok”

Gyenesdiás – Most foglald le szállásodat apartmanjainkban!

Gyenesdiáson a Hullám Apartman egész évben szeretettel várja vendégeit. Apartman házunk Gyenesdiáson, a Balaton északi partján a 71-es út mellett található. Strandtól 300 méterre, biciklis úttól 50 méterre, strand utcájában. 16 fő elhelyezésére alkalmas. Családi és  baráti társaságok, Lány és legénybúcsú, kerékpáros csoportok, osztálytalálkozó, osztálykirándulás. Földszinten helyezkedik el az apartman ami 150 m2. Amiben 4

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye

Magyarország területére 2025. május 31-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 6893 fő lépett be. A beléptetettek közül a rendőrség 34 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében. Kiadó: