2009-ben történt meg először, hogy egy film a hazai piacon több mint 1 milliárd forintot kaszált volna, és az azóta eltelt 14 évben csak 9 további alkotás tudta megismételni az Avatar bravúrját. A maf...
Az ősz beköszöntése nem csak a hűvösebb időjárást és a lehulló leveleket hozza magával, hanem azt is, hogy kevesebb időt tudunk tölteni a kertben vagy a teraszon. Azonban nem kell, hogy az ősz miatt e...
Hiába van lakat alatt a korrupcióval megvádolt végrehajtó király, belül nem változott semmi. Egy év alatt több mint 21 ezer ingatlan árverése fejeződött be Magyarországon. Az ingatlanok egész összérté...
A kormány néhány éve azt hangoztatta, hogy minden nagyobb településre új bölcsödéket akarnak. Most akkor hogy is van ez? Súlyos és embertelen csapást mért az Orbán-kormány a kisgyermekes családok jele...
Az Energiaügyi Minisztérium érdemben vizsgálja a Fidesz frakció kérését, a brüsszeli elvárásoktól eltérő elszámolási lehetőségeket a napelem-beruházásoknál – közölte a tárca Facebook oldalán csü...
Augusztus 19-e és augusztus 27-e között Budapesten rendezik az Atlétikai VB-t, amelynek fő helyszíne a Közvágóhíd és a Duna között elhelyezkedő Nemzeti Atlétikai Központ, emellett több versenyszámot a...
Karácsony Gergely Nem akarok ünneprontó lenni. Nem is vagyok az. Persze a propagandasajtó majd ezzel vádol. De amikor Magyarország születésnapjára készülünk, büszkén ünnepelve hazánk múltját, talán el...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén. Ez nem elég, mivel aznap érkezik Orbán Viktor meghívására Budapestre a ...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén. Ez nem elég, mivel aznap érkezik Orbán Viktor meghívására Budapestre a ...
Egy Szojuz-2.1b hordozórakéta fedélzetén felbocsátották a Hold felé a Luna-25 automatikus állomást pénteken a Moszkvától 5450 kilométerre keletre található Vosztocsnij űrrepülőtérről. &nbs...
Hínáros Lángossal, algás jégkásával és bojli falatokkal érkezik a BALATORIUM Menü. Ökológiai szemléletű gasztronómiai eseménysorozattal kezdődik a BALATORIUM Ökológiai x Kulturális Hét augusztus 19-én...
Karácsony Gergely Nézem, olvasom az újabb bizonyítékát a köztévé manipulációjának, hogyan hazudnak a kormánynak és a Fidesznek tetsző módon Budapestről, ezúttal a budapestiek szavait, véleményét kifor...
Idén csupán három napon át, június 16-tól 18-ig várja a családokat a Generali Gyerek Sziget, ahol koncertekkel, bábszínházzal, vetélkedőkkel, sport programokkal és kézműves foglalkozásokkal várják a l...
MEGVANNAK A Magyar Mozgókép DíjAK JELÖLTJEI. Immár publikus, hogy a Magyar Mozgókép Díj előzsűri bizottsága kategóriánként melyik 5 alkotást és alkotót jelöli 2023-ben a Magyar Mozgókép Díjakra. Az al...
Füstmérgezés gyanújával kellet kórházba szállítani egy embert a kerületben történt tűzeset miatt – tájékoztatta portálunkét a Fővárosi katasztrófavédelem Tűz ütött ki egy társasház egyik első em...
Váratlanul elhunyt Vágó István TV-s személyiség, számos vetélkedőműsor vezetője, politikus, a XII. kerület önkormányzati képviselője. Vágó István (Budapest, 1949. február 14. – 2023. április 29. magya...