Home / Kultúra / Minden hétvégén koncert a Városmajorban

Minden hétvégén koncert a Városmajorban

Július közepétől egészen szeptember közepéig változatos és színes programkínálattal, szombat esténként pedig igazi zenei csemegének ígérkező koncertek sorával várja közönségét a Városmajori Szabadtéri Színpad.

A nyitást követően idén nyáron is sokszínű programokkal, zenés bemutatókkal, Színházi Szemlével, matinékkal, gyerekelőadásokkal és a műfajok legszélesebb skáláján mozgó koncertprogrammal várja visszatérő és új vendégeit a Városmajori Szabadtéri Színpad. A mára közkedvelt koncerthelyszínné vált budai játszóhely hagyományaihoz hűen a 2020-as évadában is izgalmas előadókat és zenei formációkat vonultat fel.

 

Szombat esténként a legváltozatosabb műfajú előadók és dallamok, komoly- és könnyűzenei, jazz-, indie- tradicionális, crossover és világzenei koncertek várják a közönséget. Az idei évadban olyan neves magyar előadók és zenekarok lépnek színpadra a Városmajorban, mint az idén is visszatérő Palya Bea, Dés László vagy Rákász Gergely, valamint olyan debütálók, mint a Roma Soul vagy a Blahalouisiana.

A városmajori koncertekre már megválthatják jegyeiket az érdeklődők:

Az idei koncert évadot, július 18-án egy nagy visszatérő, a tavaly is hatalmas sikerrel játszott Egy fess pesti este új fejezetével, az Egy újabb fess pesti estével érkező Kamarás Iván nyitja meg. Rákász Gergely orgonista és nagy történetmesélő a Lords of the Organ című előadássorozatának negyedik részében július 25-én olyan utazásra hív, ahol egy este erejéig Bach, Circus és Beethoven útitársai lehetünk. Egy igazán különleges élménnyel, egy fergeteges emlékkoncerttel várja a műfaj szerelmeseit július 31-én a hazai jazzéletben fogalommá vált zenekar, a Benkó Dixieland Band. A Benkó Sándor 80 emlékkoncert vendége Zséda lesz, aki a Cotton Club Singers tagjaként korábban már dolgozott együtt a zenekarral.

Az első augusztusi szombat estén egy izgalmas zenei utazásra invitálunk mindenkit, amelyen Bereczki Zoltán egyedi zenei világába engedünk bepillantást. A Szenvedély című zenekaros nagykoncerten felcsendülnek az előadó legnépszerűbb slágerei. A Blahalouisiana és a Heuréka Pop Orchestra közös bulijára augusztus 22-én kerül majd sor, ahol a hazai modern pop-beat-rock egyik legjelentősebb fiatal zenekara a legújabb, a harmadik nagylemezének dalait is bemutatja. A városmajori koncerten régebbi és ritkábban játszott dalok is elhangzanak majd. A Blahalouisiana slágereit ezúttal szimfonikus hangszerelésben hallhatjuk, a Heureka Pop Orchestra kíséretével. Horgas Eszter, a nemzetközi hírű, virtuóz fuvolaművész két év után tér vissza a Városmajori Szabadtéri Színpadra, ahol egy új és izgalmas crossover produkcióval lepi meg közönségét. A szerelmes Chagall előadás, több mint koncert, hisz ezen az estén a színház, a festészet és a zene találkozik mesteri fokon egymással.

Augusztus utolsó hétvégéjén mind a két nap zenei csemegével találkozhat a közönség a budai színpadon. Szombaton Kárász Eszter megdöbbentő hitelességgel szólaltatja meg Édith Piaf dalait, Tompos Kátya orosz úrinőként kelti életre a jól ismert klasszikusokat, Boggie (Csemer Boglárka) pedig a sanzon lírai, ma is élő oldalát mutatja meg a Chanson Elyseé című koncerten. Vasárnap, egzotikus zenei csemegeként az Oláh Gergő nevével fémjelzett Roma Soul csap a húrok közé és autentikus cigány zenét játszanak majd, modern, trendi grúvokkal, effektekkel ötvözve.

Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án a hagyományoktól eltérően egy igazán rendkívüli koncerttel várjuk a nézőket. Az Esszencia formáció nem hasonlítható egyetlen más, hagyományos népzenét játszó zenekarhoz sem. A Városmajorban olyan megkerülhetetlen alkotókat, a magyar kulturális élet három kiválóságát hívták színpadra, mint Herczku Ágnes énekest, Berecz András előadóművészt és a dalszerzőként és zenészként is ismert Grecsó Krisztián írót. A különleges este különleges nyitányaként a négytagú Várkonyi Csibészek, az ország legismertebb roma gyerekzenekara hangolja és bűvöli el a közönséget.

A Városmajorban megszokott és elmaradhatatlan Dés László koncertjére, a Legyen úgy!-ra idén szeptember 5-én és 6-án kerül sor, míg Palya Bea kedvelői egy szeptemberi estén, 12-én örülhetnek a népszerű és közkedvelt előadó különleges, tartalmas, elgondolkodtató, mégis életigenlő és feltöltő zenei utazásának.
A koncertek egységesen este 8-kor kezdődnek.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Október 16-án, 14 órai kezdettel tartja következő ülését az önkormányzat képviselő-testülete

Október 16-án, 14 órai kezdettel tartja következő ülését az önkormányzat képviselő-testülete. Az alábbi témák szerepelnek a napirendi javaslatok között: 1. A Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről szóló 7/2025. (II. 28.) önkormányzati rendelet II. számú módosítása Magyarázat: A költségvetési rendeletben a legjelentősebb összegű módosításokra azért van szükség, mert a tervezett 1,2 milliárd

Nem akárhonnan kapott köszönetet a XII. kerületi önkormányzat

Az ukrán nagykövetség köszönte megy a Hegyvidéki önkormányzatnak az ukrán menekült gyerekinek létrehozott programsorozatot. Ukrán Nagykövetség, Magyarország: Gyermektábor Ukrajnából érkező gyermekeknek Magyarországon Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége közreműködésével Kovács Gergely, Budapest XII. kerületének polgármestere felejthetetlen gyermektábort szervezett 53 gyermek számára, akik Ukrajna különböző részeiről, köztük a frontvonalban fekvő Kramatorszk városából érkeztek. Ez az esemény fontos lépés volt

A volt polgi meghallgatása nélkül szüntették meg a nyomozást

Megszüntette a nyomozást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság abban az ügyben, amiben Pokorni Zoltán volt hegyvidéki polgármester is érintett volt – írja a Telex a 24.hu-ra hivatkozva. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított az ügyben nyomozást, a 24.hu megkeresésére most azt írták: „az ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság – mivel a rendelkezésre álló

Idén is felmarkoltak volna több mint 4 milla kedvezményt, de nem

„Évről évre milliókkal támogatta a fideszes vezetésű XII. kerületi önkormányzat a kormány gyűlöletkampányait.” – derült ki Kovács Gergely közösségi oldalán megjelent bejegyzéséből. Nincs értelme szemezgtni, ezért egy az egyben letolkjuk. A módszer az volt, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában levő Mahír kedvezményeket kapott a közterület használati díjból az önkormányzattól a plakátjaikon szereplő “társadalmi célú reklámok”