Továbbra is magas ütemű gazdasági növekedéssel számol a kormány

Pénzügyminisztérium: csökkenő hiány- és adósságszint mellett is folytatódik a magyar gazdaság növekedése

Továbbra is magas ütemű gazdasági növekedéssel, valamint az államadósság és a költségvetési hiány folyamatos csökkentésével számol a kormány a következő négy évben – áll a Pénzügyminisztérium által az Európai Bizottságnak megküldött Konvergencia Programban. A tárca 4,3 százalékos gazdasági növekedést, a bruttó hazai termék 4,9 százalékára csökkenő költségvetési hiányt és 76,1 százalékára javuló államadósságot jelez az idei évre – ismerteti a Pénzügyminisztérium az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

    A 2021. évi Konvergencia Program megjelenése óta eltelt egy évben a magyar gazdaságpolitika célja a járvány elleni védekezés és a gazdaság újraindítása volt. Ennek megfelelően kiemelt figyelmet kapott a munkahelyek védelme, a családok és a vállalkozások támogatása, a beruházások ösztönzése – rögzíti a dokumentum, kiemelve, hogy az újraindítás érdekében hozott kormányzati intézkedések eredményesek voltak, a magyar gazdaság 2021-ben rekordmértékben, 7,1 százalékkal bővült. Ez jelentősen meghaladja a tavalyi dokumentum növekedési előrejelzését (4,3 százalék) és az Európai Unió tagállamai körében a hetedik legmagasabb növekedést jelenti.
    Az idei Konvergencia Program már a versenyképesség javítását, a kiegyensúlyozott és fenntartható gazdasági növekedést, valamint az átlagos európai fejlettséghez történő további felzárkózást célozza – szögezi le a dokumentum. A növekedés pilléreit a kedvező munkaerő piaci helyzet és a fogyasztás, a magas beruházási ráta, a kiépülő új kapacitások, valamint a visszaépülő szektorok jelenthetik.
    A dokumentum 2022-ben 4,3 százalékos, 2023-ban 4,1 százalékos növekedést jelez, míg a következő négy évben a bővülés mindvégig meghaladhatja a 4 százalékot. A Konvergencia Program emellett az egyensúlyi mutatók tartós javítását irányozza elő: 2026-ig a hiány mértéke a GDP 1 százalékára, míg az államadósság 63,1 százalékra csökkenhet. A dokumentum szerint bár a koronavírus-járvány egyre kevésbé jelent növekedési kockázatot, az orosz-ukrán háború elhúzódása több oldalról is kedvezőtlenül hat a gazdaságra, amely növeli az előrejelzések bizonytalanságát.
    A Konvergencia Program erre az évre 8,9 százalékos inflációt jelez előre, a pénzromlás mértéke 2023-ban csökkenhet érdemben. A kormány célja továbbra is az, hogy a családokat megvédje az áremelkedési folyamatoktól, ezt szolgálja a rezsicsökkentés politikája, az üzemanyagárak rögzítése, a lakossági kamatstop, valamint egyes élelmiszerek árának rögzítése – hangsúlyozza közleményében a szaktárca.