Home / Hírek / 5,1 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest

5,1 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest

KSH: májusban 5,1 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest.

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

    Az élelmiszerek ára 2,6 százalékkal emelkedett 2020. májushoz viszonyítva, ezen belül az étolajé 24,6, a tojásé 8,7, a margariné és a száraztésztáé 7,0, a munkahelyi étkezésé 6,6, a liszté 6,3, a gyümölcs- és zöldségleveké 6,2, a rizsé 6,1 százalékkal nőtt.
    A sertéshús ára 7,5 százalékkal csökkent.
    A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 12,2, ezen belül a dohányáruké 19,8 százalékkal nőtt.
    A tartós fogyasztási cikkekért 3,5 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az új személygépkocsik 9,2, a szobabútorok 6,7 százalékkal kerültek többe.
    A járműüzemanyagok ára 36,2 százalékkal magasabb lett.
    A havi maginfláció 0,4 százalék volt, az éves 3,4 százalékot tett ki. Az idén áprilistól a KSH új módszertant alkalmaz a maginfláció számítására, a mutató a továbbiakban nem tartalmazza a szeszes italok és dohányáruk árváltozását. Az idősor 1995. januárig visszamenőlegesen módosult. A márciusi maginfláció 3,1 százalék volt.
    A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,5 százalékkal nőttek.
    Az élelmiszerek 0,8 százalékkal drágultak egy hónap alatt. Ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 3,8, az éttermi étkezés 1,9, a baromfihús 1,4, a sajt 1,2, a tojás 1,1 százalékkal többe, míg a sertéshús 0,9, a liszt pedig 0,7 százalékkal kevesebbe került.
    A ruházkodási cikkekért 0,9, a tartós fogyasztási cikkekért 0,7 százalékkal kellett többet fizetni.
    A járműüzemanyagok ára 1,7 százalékkal nőtt.
    Az év első öt hónapjában a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 3,9, a nyugdíjas háztartások körében pedig 3,6 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.


Címkézve:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

A volt polgi meghallgatása nélkül szüntették meg a nyomozást

Megszüntette a nyomozást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság abban az ügyben, amiben Pokorni Zoltán volt hegyvidéki polgármester is érintett volt – írja a Telex a 24.hu-ra hivatkozva. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított az ügyben nyomozást, a 24.hu megkeresésére most azt írták: „az ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság – mivel a rendelkezésre álló

Idén is felmarkoltak volna több mint 4 milla kedvezményt, de nem

„Évről évre milliókkal támogatta a fideszes vezetésű XII. kerületi önkormányzat a kormány gyűlöletkampányait.” – derült ki Kovács Gergely közösségi oldalán megjelent bejegyzéséből. Nincs értelme szemezgtni, ezért egy az egyben letolkjuk. A módszer az volt, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában levő Mahír kedvezményeket kapott a közterület használati díjból az önkormányzattól a plakátjaikon szereplő “társadalmi célú reklámok”

Gyenesdiás – Most foglald le szállásodat apartmanjainkban!

Gyenesdiáson a Hullám Apartman egész évben szeretettel várja vendégeit. Apartman házunk Gyenesdiáson, a Balaton északi partján a 71-es út mellett található. Strandtól 300 méterre, biciklis úttól 50 méterre, strand utcájában. 16 fő elhelyezésére alkalmas. Családi és  baráti társaságok, Lány és legénybúcsú, kerékpáros csoportok, osztálytalálkozó, osztálykirándulás. Földszinten helyezkedik el az apartman ami 150 m2. Amiben 4

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye

Magyarország területére 2025. május 31-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 6893 fő lépett be. A beléptetettek közül a rendőrség 34 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében. Kiadó: