Home / Hírek / Legyenek élhetőek a közterek

Legyenek élhetőek a közterek

A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy partnereivel szoros együttműködésben élhetőbbé tegye a főváros forgalmas köztereit, ezért egy év után újra a Déli pályaudvar és környékén tartott köztisztasági és közrendvédelmi akciót. Legközelebb, augusztus 4-én a Szentlélek tér kerül sorra.

A BKK elkötelezett amellett, hogy a fővárosban közlekedők tisztább környezetben utazhassanak és nagyobb biztonságban érezzék magukat, ezért 2021-ben köztisztasági és közrendvédelmi akciót indított. A hagyománnyá váló, kedvező fogadtatású kezdeményezés helyszíne ez alkalommal a Déli pályaudvar és környéke volt, ahol legutóbb tavaly júliusban tartott a BKK ilyen akciót.

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divíziók, valamint a BKV és a MÁV munkatársai kézi és gépi erővel július 20-án, szerda éjszaka, majd 21-én, csütörtök hajnalban kitakarították a pályaudvar aluljárószintjét, a kerengő területét és a lépcsőfeljárót.

Köztisztasági akció a Déli pályaudvarnál.

Jelentős szerep jutott még a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, amely a Déli pályaudvaron és környékén állandó rendőri jelenlétet biztosít. A rendőrökhöz bármilyen bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén fordulni lehet. Részt vett az összehangolt akcióban a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, ahogyan a kezdeményezést segítették az I. kerület közterület-felügyelői, valamint a Menhely Alapítvány munkatársai is.

Köztisztasági akció a Déli pályaudvarnál.

A BKK fontosnak tartja, hogy a főváros tulajdonában lévő közszolgáltatókkal, illetve állami és civil szervezetekkel együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet. Ezért az FKF, a FŐKERT, a BRFK és a FÖRI közreműködésével további forgalmas közterek megtisztítását és a közbiztonság növelését tervezi. A „Tiszta és biztonságos Budapestért” kampányban legközelebb a Szentlélek tér (augusztus 4.), majd az Örs vezér tere (augusztus 18.) kerülhet sorra, utóbbi helyszínen 2021 márciusában volt köztisztasági és közbiztonsági akció.

Köztisztasági akció a Déli pályaudvarnál.

A Déli pályaudvarnál tartott köztisztasági és közrendvédelmi akcióban részt vett:

• a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió,

• a Budapesti Közművek FŐKERT Kertészeti Divízió,

• a MÁV Zrt.,

• a BRFK I. Kerületi Rendőrkapitányság,

 a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság,

• a Budavári Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyeleti Iroda,

• a Menhely Alapítvány,

• a BKV Zrt.,

 a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.

A cikket a rendelkezésünkre bocsátotta a bkk.hu

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Nem akárhonnan kapott köszönetet a XII. kerületi önkormányzat

Az ukrán nagykövetség köszönte megy a Hegyvidéki önkormányzatnak az ukrán menekült gyerekinek létrehozott programsorozatot. Ukrán Nagykövetség, Magyarország: Gyermektábor Ukrajnából érkező gyermekeknek Magyarországon Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége közreműködésével Kovács Gergely, Budapest XII. kerületének polgármestere felejthetetlen gyermektábort szervezett 53 gyermek számára, akik Ukrajna különböző részeiről, köztük a frontvonalban fekvő Kramatorszk városából érkeztek. Ez az esemény fontos lépés volt

A volt polgi meghallgatása nélkül szüntették meg a nyomozást

Megszüntette a nyomozást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság abban az ügyben, amiben Pokorni Zoltán volt hegyvidéki polgármester is érintett volt – írja a Telex a 24.hu-ra hivatkozva. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított az ügyben nyomozást, a 24.hu megkeresésére most azt írták: „az ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság – mivel a rendelkezésre álló

Idén is felmarkoltak volna több mint 4 milla kedvezményt, de nem

„Évről évre milliókkal támogatta a fideszes vezetésű XII. kerületi önkormányzat a kormány gyűlöletkampányait.” – derült ki Kovács Gergely közösségi oldalán megjelent bejegyzéséből. Nincs értelme szemezgtni, ezért egy az egyben letolkjuk. A módszer az volt, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában levő Mahír kedvezményeket kapott a közterület használati díjból az önkormányzattól a plakátjaikon szereplő “társadalmi célú reklámok”

Gyenesdiás – Most foglald le szállásodat apartmanjainkban!

Gyenesdiáson a Hullám Apartman egész évben szeretettel várja vendégeit. Apartman házunk Gyenesdiáson, a Balaton északi partján a 71-es út mellett található. Strandtól 300 méterre, biciklis úttól 50 méterre, strand utcájában. 16 fő elhelyezésére alkalmas. Családi és  baráti társaságok, Lány és legénybúcsú, kerékpáros csoportok, osztálytalálkozó, osztálykirándulás. Földszinten helyezkedik el az apartman ami 150 m2. Amiben 4